FRANNY: Rettentő károsnak tartom a képernyőkultúrát, sosem használtam okostelefont | Hangfoglalók #15
Franny világát elsősorban a természet ritmusa, a csend iránti igény és a befelé figyelés határozza meg, nemcsak szakmailag, de emberileg is. Az angolszász folk hagyomány ihlette, melankolikus és misztikus hangulatú dalaiban történeteket mesél, miközben finom társadalomkritikát is megfogalmaz. A Hangfoglalók sorozat soron következő részében gyerekkorról, természetről, alkotásról, inspirációkról és arról is kérdeztük a fiatal zenészt, hogy miért fontos ma is megállni és teret engedni annak a bizonyos varázsnak.
Menjünk egy kicsit vissza a gyermekkorodhoz! Mit jelentett és jelent neked ma az, hogy természetközelben nőttél fel?
Egy kisváros szélén nőttem fel, így gyerekkoromban sok időt töltöttem falun a nagyszüleimnél, akiknek farmjuk volt, állatokat tartottak, földet műveltek. Az, hogy részt veszünk a kerti munkákban, kiskoromtól kezdve alapvető volt. Az egész tér egy nagy játszótér tudott lenni: ugráltunk a magas szénarakásokban (ami aztán jól kimarta a bőrünket, úgyhogy az aznapi zuhany mindig szenvedés volt), íjaztunk a ház mögötti földeken, szaladgáltunk a kukoricásban, fagyoskodtunk a hideg téli reggeleken, ha épp disznóvágás volt… Szóval, arra emlékszem, hogy együtt mozogtunk az évszakokkal, és a természet változásai mindig adtak egy ritmust az évnek. Szerintem fontosak a rítusok az ember életében, hogy a különböző időszakoknak sajátságos jellegük legyen, legyenek ünnepek.
Nem akarom túlságosan magasztalni ezt a fajta életet, megvoltak bőven a nehézségei. Mindenesetre valószínűleg ezeknek az élményeknek tudható be, hogy a mai napig nem bírom sokáig a városi környezetet. Szeretek időnként bemenni a belvárosba, eseményekre járni, de nem tudok hosszan időzni mozgalmas helyeken. Szükségem van sok csendre, egyedüllétre. Az kulcsfontosságú számomra, hogy olyan helyen éljek, ahol közel érzem magamhoz a természetet, látom és érzem ahogy változik. Szeretem, ahogy ezek a változások hatnak a hangulatomra. A zenémben is gyakran visszaköszönnek a természeti hasonlatok.
Frannyre emberileg és a művészi látásmódját tekintve is nagy hatással van a természet.
-
Fotó: Tóth Emese
Mit vitt közel anno a folk stílushoz, és szerinted miért tud permanensen jelen lenni a zenédben?
Húsz éves korom körül kezdtem hallgatni a 60-as, 70-es évek angolszász folk zenéjét, és akkor valami átkattant, beütött. Pedig nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztam a stílussal. Kamaszkoromtól kezdve rengeteg zenét hallgattam, a német krautrocktól kezdve a progresszív rockon át a kísérleti, minimalista zenéig. Mindenesetre akkor tényleg azt éreztem, hogy megérkeztem, megtaláltam, ilyen zenét kell játszanom. Vannak folyamatok, amiket szeretek meghagyni magam előtt is titoknak, de ha nagyon meg akarnám fogalmazni, hogy mi az, ami a folk zenében megragadott, akkor olyasmiket mondanék, hogy a meseszerűség, történetmesélés, a természeti metaforák a szövegekben, illetve ebben találkoztam azzal a fajta fingerpicking gitározással is, ami a legjobban érdekel.
Az egy másik kérdés, hogy meddig lesz ez a meghatározó stílus a zenémben. Az is lehet, hogy sokáig. De közben mostanában írtam dalokat, amikre már szűkösebben lehet csak ráaggatni a folk jelzőt.
Hogyan születik meg benned egy-egy zenei koncepció? Vezess végig ezen a folyamaton, az ötlettől a kész anyagig!
Azt szeretem a leginkább, ha megjelenik a fejemben teljesen magától egy ötlet, akár szövegrészletként, dallamként, harmóniamenetként, és nem enged el. Általában váratlanul, valami hétköznapi tevékenység közepette szoktak ezek megtalálni. Hallok valamit a fejemben, és akkor azt leírom, vagy megkeresem gitáron/zongorán, ha dallamról van szó. Ha jó az ötlet, akkor napokig a hatása alatt vagyok, dolgozik bennem, és akkor én is le szoktam ülni dolgozni vele. Ravasz dolog ez az ihlet, ha nagyon erőlködöm, akkor biztosan nem fog semmi jó eszembe jutni. Úgyhogy inkább követem a dalnak a folyását, hogy merre akar menni, kísérletezek, bővítgetem. Volt már, hogy másfél nap alatt kész dal lett egy ilyen ötletből, de olyan is van, hogy hónapokig, sőt évekig pihen valami, ami egy ponton elakad. Most nemrég fejeztem be egy dalt, aminek az alapötlete hat évvel ezelőtt született. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy érdemes mindig az ihletre várni, mert abban aztán kínosan sokáig el lehet tétlenül tengődni. Ha időt szánok a dalokra, ők is időt szánnak rám. Oda-vissza működik, legalábbis nálam.
A dalírás egyébként nekem egyáltalán nem egy nyugodt, kellemes folyamat. Eléggé felfokozott állapotokba szokott vinni, ha épp nagyon jól megy valami, akkor azért, ha meg nem, akkor türelmetlenkedek, szorongok, hogy mi lesz ennek a vége. Amikor viszont elkezd összeállni egy zene, az egészen katartikus.
Mi gerjeszti ezt a melankolikus, misztikus vibe-ot nálad? Egyfajta belső szükséglet ez, te is inkább „befelé” figyelsz, élsz, és ezt érzed önazonosnak, vagy inkább a külső ingerek, akár a klímaválság és egyéb kollektívan ható történések hatnak rád és a dalokra?
Elsősorban a lelki alkatomnak tudom be, hogy a melankolikus, titokzatos, sötétebb tónusú zenéket (vagy filmeket, könyveket, évszakokat) szeretem. Ez nem depresszió, nem szorongás, nem szomorúság, én ebben érzem otthonosan magam. Bármikor egy ködös, szürkés, őszi napot választanék egy szikrázó nyári nap helyett. Azzal egyébként sokat szenvedek, hogy nagy igényem van a csendre, szemlélődésre, de a felnőtt élet elvárásai ezt nem mindig engedik meg. Helyt kell állni külső dolgokban, és olyankor kevesebb idő jut befelé figyelni. Illetve, nem is az idő hiányával van a baj, hanem azzal, hogy nagyon másfajta állapot a kettő. Nehéz közöttük a váltás. Nem szeretem, ha sok inger ér, mert akkor épp az élmények intenzitása vész el.
A kollektívan ható történések is vissza szoktak köszönni a zenémben, ha kissé közvetettebb módon is. A „képernyőkultúrát” például rettentően károsnak tartom, és ez a Reflections című dalom refrénjében meg is jelenikk. Sosem használtam okostelefont és nem is szeretnék. Egyébként az az egész dal egyfajta társadalomkritika számomra. Hatnak rám maximálisan a világban végbemenő folyamatok, ahogy szerintem mindenkire, még akkor is, ha nem tudatosítjuk őket.
Térjünk át a fingerstyle gitárjátékra, amit korábban már említettél. Hogyan találtál rá erre a technikára és mi az, ami igazán megfogott benne?
Townes van Zandt hatására kezdtem el travis picking technikát tanulni. Ő a kedvenc country zenészem. A Waiting around to die című dala volt az első travis picking dal, amit megtanultam játszani. Őt is akkor fedeztem fel, amikor jött nálam ez a nagy folk - és kisebb mértékben country - őrület. Ez éppen akkor történt, amikor a legnagyobb Covid lezárások voltak. Nekem az egy nagyon jó időszak volt. Nem volt mit csinálni, nem volt hová menni, úgyhogy egész nap gyakoroltam, gitároztam.
Ami lenyűgöz a mai napig a technikában, hogy jól megmozgatja az ember ujjait, egyszerre lehet egy gitáron alapot és dallamot is játszani. Két részre válnak az ember ujjai, a hüvelykujj felelős az alapért, a ritmusért, a többi ujj (a legkisebb kivételével, aki csak úgy lézeng, vagy tartást ad) pedig a melódiát játssza. Külsőre bonyolultnak tűnhet, és bizonyos értelemben az is, de ha jól felépíti az ember, akkor sok gyakorlással nem is vészes. Csak meg kell érteni. Tanítom a technikát a diákjaimnak is.
Franny kedvenc country zenésze, Townes van Zandt hatására sajátította el a travis picking technikát.
-
Fotó: Lajta Gábor
Kik azok az elődök és kortársak, akár külföldről, akiknek a zenéjét maradandónak érzed és szakmailag, emberileg fontosak számodra?
Ez nehéz kérdés, mert temérdek előadó inspirált az évek során. David Eugene Edwards jut elsőként eszembe, aki a Sixteen Horsepower és Wovenhand zenekarokból lehet ismerős. Évek óta nagy kedvenc, tavaly volt szerencsém élőben is hallani. Ő épp ezen az alternatív, sötét folk vonalon van. Tiszta misztika az egész ember, elképesztő a színpadi jelenléte, és sok a vallásos, spirituális témája. Az ő hatására kezdtem el bendzsón játszani.
Mostanában elkezdtem egyre többször zongorára is írni, Tori Amos-t sokat hallgatom. Főleg a korai koncertfelvételeit. Egy ének, egy zongora, és képes betölteni egy teljes nagyszínpadot. Engem ez teljesen lenyűgöz. PJ Harvey, Nick Cave, Blixa Bargeld szintén olyan előadók, akikhez évek óta gyakran visszatérek. Magyar előadók közül a The Devil's Trade viszonylag új felfedezés számomra. A The Call of the Iron Peak című lemezük a kedvenceim közé került.
Mit szeretnél, hogy a hallgatóid érezzenek vagy megértsenek, amikor belemerülnek a dalaidba? Van olyan üzenet, amit különösen fontosnak tartasz átadni?
Amit szívesen átadnék, és amire magamat is figyelmeztetnem kell időről időre, hogy van a világban varázs, mesék, fantázia, és ezekben elmerülni csodás és fontos. Jó dolog érezni, jó dolog mélyen érezni, megállni, szemlélődni. Bár nem hiszem, hogy kifejezett, megfogalmazott célom lenne bárhogyan hatni az emberekre. Inkább csak alkotok abból, amit érzek, ahogyan érzek, aztán ez vagy hat másokra, vagy nem. Amikor visszajelzéseket kapok, hogy meg tudott a zeném szólítani valakit, az nagyon jó érzés.
Mesélj a legemlékezetesebb koncertedről, mi történt ott és akkor?
Hmm… nem tudok most egy konkrét koncertet kiemelni. A lakáskoncert jellegű előadásokat különösen szeretem, mert azok általában nagyon bensőségesek, együtt-éneklősek tudnak lenni. Régebben az alkotás13 alkotóműhely eseményein játszottam párszor, azok ilyenek voltak. Földön ülős, elmerülős, odafigyelős. De igazából nagyobb volumenű koncertek is tudnak bensőségesek lenni. Ha azt érzem, hogy sikerült jelen lenni, átadni magam a zenének, a közönséggel együtt alkotott légkörnek, akkor azokat jó koncerteknek szoktam magamban elkönyvelni.
Hol láthatunk, hallhatunk legközelebb, illetve miben tud neked segíteni a Hangfoglaló Program támogatása?
A közeljövőben január 22-én a Hangfoglaló Minifeszten (Turbina Kulturális Központ), 24-én pedig Kismaroson a Présház Lakásszínházban fogok játszani.
Nagy erőkkel álmodozom és készülődöm az új albummal kapcsolatban. Az, hogy többek között ennek a megvalósításában is segít a Hangfoglaló Program, nagy öröm számomra. Azért is izgalmas ez az egész, mert ahogy emberileg változom, úgy változnak a zenék is, amiket írok, változik az előadásom. Sok tervem, elképzelésem van, szóval leginkább csak örülök és kíváncsi vagyok, mi hogy fog alakulni, milyen új dolgok, változások lesznek majd ebben a 2026-os, Hangfoglaló Program által támogatott évben.
SPOTIFY | YOUTUBE | FACEBOOK | INSTAGRAM
Kiemelt kép: Lajta Gábor
Hasonló cikkek
